Adatvédelmi tájékoztató
Sanitas elfogadóhelyeknek

A SANITAS PROGRAM KFT. (továbbiakban: Társaság vagy Adatkezelő)  a tevékenységével összefüggésben, a Társaság szolgáltatásait megrendelő Elfogadóhelyekkel szerződések létesítése és teljesítése, valamint az ezekkel összefüggő egyéb kötelezettségek teljesítése (szerződéskötés, ügyfél-azonosítás, szolgáltatások nyújtása, számlázás/számlafizetés stb.), céljából a vele megrendelői Partneri kapcsolatban álló, illetve ilyen kapcsolatot létesíteni kívánó személyek (jogi személyek esetén az azokat képviselő személyek) és kapcsolattartóik adatait kezeli. 

Kérjük, olvassa el figyelmesen a jelen Adatkezelési tájékoztatónkat, mely tartalmazza, hogy adatait milyen jogcímen, milyen célból, milyen módon kezeli az Adatkezelő, azokat kihez továbbítja, illetve tájékozódhat arról, hogy az adatkezeléssel összefüggésben Önt milyen jogok illetik meg, és hogy ezeket hogyan érvényesítheti. Amennyiben az adatkezeléssel összefüggésben bármilyen kérdése van, alábbi elérhetőségeinket szívesen állunk rendelkezésre. 

 

A jelen rövid adatkezelési Tájékoztató azzal a céllal jött létre, hogy az Érintetteket tömören tájékoztassa az Adatkezelő által alkalmazott adatvédelemmel kapcsolatos főbb szabályairól. A Tájékoztatóban nem tárgyalt kérdéskörök, témák vonatkozásában a vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak, és a jelen Tájékoztató ezekkel együtt értelmezendő. A jelen Tájékoztatóban használt fogalmak megegyeznek a GDPR-ban rögzített fogalmakkal. 

 

Az Adatkezelő adatai és elérhetőségei:

Elnevezés: Sanitas Program Kft. 

Székhely: 1133 Budapest, Kárpát utca 14. 10. em. 37. ajtó 

Adószám: 32192092-2-41

Cégjegyzékszáma: 01-09-411266

Nyilvántartó hatóság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága

Telefonos elérhetőség: +36 70 329 8737

Elektronikus elérhetőség: [email protected]

Adatkezelő képviselője: Kenéz Áron

 

Az Adatkezelő az alábbi adatkezeléseket végzi (a könnyebb átláthatóság kedvéért a legfontosabb adatokat táblázatos formában rögzítettük): 

A Társaság, mint Szolgáltató az általa fejlesztett és üzemeltetett Sanitas Kártya rendszert a partnerei, mint Elfogadóhelyeknek szolgáltatásként nyújtja. Ennek keretében a Társaság a szolgáltatási tevékenységével összefüggésben, az együttműködési megállapodási szerződés létesítése és teljesítése, valamint az ezzel összefüggő egyéb kötelezettségek teljesítése (kapcsolattartás, ügyfél-azonosítás, számlázás/számlafizetés stb.), céljából a vele együttműködó partneri viszonyba álló, illetve ilyen kapcsolatot létesíteni kívánó személyek (jogi személyek esetén az azokat képviselő személyek), és kapcsolattartóik adatait is kezeli.

  • Szerződés létrejötte előtt – Kapcsolatfelvétel az Elfogadóhely részéről

Az Elfogadóhely, a Társaság szolgáltatásait érintő kérdéseikkel, már szerződéses jogviszony létesítése előtt megkereshetik az Adatkezelőt. Erre vonatkozóan az adatkezelő a www.sanitaskartya.hu weboldalon egy Írjon nekünk! form-ot üzemeltet, valamint a megkereséseket telefonon, és központi e-mailen is fogadja. Az Írjon nekünk! form használata, és e-mail kapcsolat létesítés esetén bizonyos adatok megadása feltétlenül szükséges (pl. név és e-mail cím, telefonszám, cégnév), mert ennek hiányában az Adatkezelő nem tud visszajelzést küldeni. Az adatok megadása önkéntes, az adatszolgáltatás elmaradása semmilyen jogkövetkezménnyel nem jár az érintettre nézve azon túl, hogy az adatszolgáltatás hiányában nem tud közvetlenül kapcsolatba lépni az Adatkezelővel. A központi telefonszámra érkező hívások nem kerülnek rögzítésre. 

 

Adatkezelés leírása

Kezelt adatok köre

Adatkezelés célja

Adatkezelés jogalapja

Adatok forrása

Adatkezelés címzettjei

Adatkezelés időtartama

Írjon nekünk! form

Név 

E-mail cím

Telefonszám 

Cégnév

Megjegyzés, üzenet egyéb tartalma (általában nem szükséges további személyes adatok megadása, azonban a gyakorlatban sokszor előfordul, hogy az érdeklődők további adatokat adnak meg, ilyen esetben ezeket az adatokat az Adatkezelő nem tudja elkülöníteni, ezért ezeket a megkereséssel együtt kezeljük)

A form használatához kapcsolódó logfile-ok (időpontok, checkboxok kipipálásai)

Megkeresések megválaszolása/

kezelése, üzleti kapcsolat létesítéséhez szükséges lépések megtétele

Érintett hozzájárulása, amit a form használata során ad meg az adatkezelési checkbox kipipálásával 

(GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont)

Érintett

Tárhely szolgáltató, mint adatfeldolgozó

Üzleti folyamatok nyilvántartási rendszer szolgáltató, mint adatfeldolgozó

Elektronikus levelezési szolgáltató, mint adatfeldolgozó

Külsős értékesítési képviselő közreműködése esetén az adott külsős értékesítési képviselő, mint adatfeldolgozó, 


Rendszer üzemeltető informatikus, mint adatfeldolgozó

Szerződés létrejötte esetén a megelőző kommunikációt a szerződéssel együtt, azzal egyező tartamban őrizzük meg. Szerződés létrejötte hiányában az Érintett által elküldött megkeresés/kérdés maradéktalan megválaszolásáig, de legfeljebb az utolsó kommunikációt követő 30 napig.

E-mail megkeresés –

Név 

E-mail cím

Üzenet tartalma (általában nem szükséges további személyes adatok megadása, azonban a gyakorlatban sokszor előfordul, hogy az érdeklődők már itt további adatokat adnak meg, ilyen esetben ezeket az adatokat az Adatkezelő nem tudja elkülöníteni, ezért ezeket a megkereséssel együtt kezeljük)

Üzenetküldés időpontja

Esetlegesen a válaszok alapján küldött további kommunikáció tartalma

Megkeresések megválaszolása/

kezelése, üzleti kapcsolat létesítéséhez szükséges lépések megtétele

Érintett hozzájárulása, amit az e-mail célzott elküldésével megadottnak tekintünk (GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont)

Érintett

Tárhely szolgáltató, mint adatfeldolgozó

Üzleti folyamatok nyilvántartási rendszer szolgáltató, mint adatfeldolgozó

Elektronikus levelezési szolgáltató, mint adatfeldolgozó


Külsős értékesítési képviselő közreműködése esetén az adott külsős értékesítési képviselő, mint adatfeldolgozó


Rendszerüzemeltető informatikus, mint adatfeldolgozó

Szerződés létrejötte esetén a megelőző kommunikációt a szerződéssel együtt, azzal egyező tartamban őrizzük meg. Szerződés létrejötte hiányában az Érintett által elküldött megkeresés/kérdés maradéktalan megválaszolásáig, de legfeljebb az utolsó kommunikációt követő 30 napig.


  • Szerződés létrejötte előtt – Kapcsolatfelvétel Adatkezelő részéről

A Társaság közvetlen megkeresés útján is végez partnerkapcsolat létesítési tevékenységet, melynek keretében a lehetséges Elfogadóhelyek nyilvánosan elérhető (általában saját weboldalon közzétett) elérhetőségi adatait kezeli. Ezen adatkezelések esetén az adatkezelés jogalapja az Adatkezelő azon jogos érdeke (GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont, hogy a szolgáltatásai minél szélesebb körben ismertté váljanak. Az Adatkezelő érdekmérlegelési tesztet végzett jogos érdekének alátámasztására, és megállapításra került, hogy adatkezelési tevékenység nem jelent különleges kockázatot az érintett jogaira és szabadságaira nézve, és az Adatkezelő megfelelő jogalappal rendelkezik az adatok kezeléséhez, ahhoz az Adatkezelő álláspontja szerint nem szükséges az Érintettek külön hozzájárulása. 

 

Adatkezelés leírása

Kezelt adatok köre

Adatkezelés célja

Adatkezelés jogalapja

Adatok forrása

Adatkezelés címzettjei

Adatkezelés időtartama

Partnerkapcsolat létesítési hideghívások adatai

Cégnév (nem személyes adat)

Név (amennyiben elérhető)

Nyilvános E-mail cím

Nyilvános Telefonszám 

Marketing/értékesítés

Jogos érdek az értékesítési tevékenység

(GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont)

Nyilvánosan (általában a lehetséges partner saját weboldalán) elérhető adatok

Üzleti folyamatok nyilvántartási rendszer szolgáltató, mint adatfeldolgozó

Külsős értékesítési képviselő közreműködése esetén az adott külsős értékesítési képviselő, mint adatfeldolgozó


Rendszerüzemeltető informatikus, mint adatfeldolgozó

Szerződés létrejötte esetén a megelőző kommunikációt a szerződéssel együtt, azzal egyező tartamban őrizzük meg. Szerződés létrejötte hiányában a kapcsolatfelvétel időtartamáig, de legfeljebb az utolsó kommunikációt követő 30 napig.



  • Üzleti folyamatok belső nyilvántartása 

Az Adatkezelő a beérkező megkereséseket és az azokra adott válaszokat/megtett intézkedéseket, továbbá a teljes értékesítési folyamatát az átláthatóság és nyomon követhetőség, továbbá a kereshetőség érdekében egy külsős szolgáltató által biztosított (Trello) központi elektronikus ügyfél-nyilvántartási rendszerben rögzíti. 



Adatkezelés leírása

Kezelt adatok köre

Adatkezelés célja

Adatkezelés jogalapja

Adatok forrása

Adatkezelés címzettjei

Adatkezelés időtartama

Ügyfél-nyilvántartási rendszer  

Szerződéskötés hiányában a szerződéskötést megelőző kommunikáció adatai (fenti A-B pont adatai)

Szerződéskötés esetén a szerződéskötés kapcsán felmerülő adatok (alábbi D.-E. pontok) 


Értékesítési folyamatok adatai: 

  • üzleti kommunikációk tartalma
  • szerződéses dokumentumok
  • szerződés teljesítési folyamatok állása 
  • hibajelentések adatai
  • esetleges panaszok adatai

Ügyfél-nyilvántartás, üzleti folyamatok nyomon követése és kezelése, kapcsolattartás a szerződéses Partnerekkel és lehetséges partnerekkel  

Jogos érdek az ügyfelek és folyamatok nyilvántartása egy kereshető és átlátható elektronikus rendszerben, kapcsolattartás (GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pont)

Érintett


Kapcsolattartói adatok esetén az adatok forrása a Partneri regisztrációt végző személy, aki szavatolja, hogy a kapcsolattartó adatainak megadására felhatalmazással rendelkezik


Az Értékesítési folyamatok adatai tekintetében az adatok forrása az Adatkezelő szervezet és nyilvántartásai

Üzleti folyamatok nyilvántartási rendszer szolgáltató, mint adatfeldolgozó


Külsős értékesítési képviselő közreműködése esetén az adott külsős értékesítési képviselő, mint adatfeldolgozó 


Rendszerüzemeltető informatikus, mint adatfeldolgozó 

Amennyiben a megkeresés alapján szerződés nem jön létre, úgy a megkeresés teljes megválaszolásától/

lezárástól számított 30 napon belül. 


Amennyiben a megkeresés alapján szerződés jön létre, úgy az Adatkezelő a megadott adatokat a szerződés adataival együtt, azzal azonos időtartamban őrzi meg. 



  • Együttműködési megállapodás, kommunikáció, 

Megállapodás esetén Elfogadóhely és Adatkezelő Együttműködési Megállapodást kötnek. Felek ezen dokumentumot elektronikus úton, az eszerzodes.hu szolgáltatásának igénybe vételéve írják alá, a dokumentumokat az Adatkezelő elektronikusan menti. 

A mindennapi kommunikáció általában e-mail levelezéssel, telefonon történik. 

A számviteli bizonylatok kiállítása és kezelése a vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint történik. 

 

Adatkezelés leírása

Kezelt adatok köre

Adatkezelés célja

Adatkezelés jogalapja

Adatok forrása

Adatkezelés címzettjei

Adatkezelés időtartama

Egyéni vállalkozó Elfogadóhely adatainak kezelése

Név

Székhely

E.V. nyilvántartási szám

Adószám

Képviselő neve

E-mail cím

Bankszámlaszám

Szerződéses dokumentumok elektronikus aláírásának adatai

Aláíró személy aláírásképe



Szerződés tartalmának rögzítése

Szerződéses kötelezettség teljesítése – GDPR 6. cikk (1) b) pont

Szerződés létesítéséhez szükséges lépések megtétele

Érintett

Tárhely szolgáltató, mint adatfeldolgozó


Külsős értékesítési képviselő közreműködése esetén az adott külsős értékesítési képviselő, mint adatfeldolgozó 


E-mail levelezési szolgáltató, mint adatfeldolgozó 


eszerzodes.hu szolgáltató, mint adatfeldolgozó


Rendszerüzemeltető informatikus, mint adatfeldolgozó

A szerződés tartalmának megállapításához, illetve a teljesítés igazolásához szükséges dokumentumokon feltüntetett személyes adatok esetén a szerződés megszűnését követő 5 év (általános elévülési idő). 

Egyéb esetben a személyes adatokat a szerződés vagy a képviselői minőség megszűnését követően haladéktalanul töröljük.

E-mail cím

Telefonszám

Kapcsolattartó megjelölése esetén:

Kapcsolattartó neve

E-mail címe

Telefonszáma

beosztása

Névjegykártya adatok (ahol felmerül)

Kapcsolattartás a szerződő partnerrel

Szerződéses kötelezettség teljesítése – GDPR 6. cikk (1) b) pont


Szerződéses partnertől eltérő kapcsolattartó esetén: jogos érdek a szerződéses kapcsolattartás biztosítása – 

GDPR 6. cikk (1) f) pont

Érintett


Kapcsolattartó megjelölése esetén az adatok forrása a Partner

Tárhely szolgáltató, mint adatfeldolgozó


Külsős értékesítési képviselő közreműködése esetén az adott külsős értékesítési képviselő, mint adatfeldolgozó 


E-mail levelezési szolgáltató, mint adatfeldolgozó 


Rendszerüzemeltető informatikus, mint adatfeldolgozó



A szerződés tartalmának megállapításához, illetve a teljesítés igazolásához szükséges dokumentumokon feltüntetett személyes adatok esetén a szerződés megszűnését követő 5 év (általános elévülési idő). 

Egyéb esetben a személyes adatokat a szerződés vagy a képviselői minőség megszűnését követően haladéktalanul töröljük.

Számlázási adatok

Bizonylatok kiállítása

Jogszabály: Számviteli tv. 165-169.§., ÁFA tv. 169.§. – GDPR 6. cikk (1) c) pont

Érintett

Tárhely szolgáltató, mint adatfeldolgozó


Számlázási szolgáltató, mint adatfeldolgozó


Online fizetési rendszer fejlesztő, mint adatfeldolgozó


E-mail levelezési szolgáltató, mint adatfeldolgozó 



Könyvelési szolgáltató, mint adatfeldolgozó


NAV, mint önálló adatkezelő


Rendszerüzemeltető informatikus, mint adatfeldolgozó

A bizonylat kiállítása évének utolsó napjától számított 8 év.

Jogi személy Elfogadóhely adatainak kezelése

Cégnév

Székhely

Cégjegyzékszám

Adószám 

Képviselő neve

Képviselő e-mail címe

Szerződéses dokumentumok elektronikus aláírásának adatai

Aláíró személy aláírásképe




Szerződés tartalmának rögzítése

Szerződéses kötelezettség teljesítése – GDPR 6. cikk (1) b) pont Szerződés létesítéséhez szükséges lépések megtétele

Érintett

Tárhely szolgáltató, mint adatfeldolgozó


Külsős értékesítési képviselő közreműködése esetén az adott külsős értékesítési képviselő, mint adatfeldolgozó 


E-mail levelezési szolgáltató, mint adatfeldolgozó 


eszerzodes.hu szolgáltató, mint adatfeldolgozó

A szerződés tartalmának megállapításához, illetve a teljesítés igazolásához szükséges dokumentumokon feltüntetett személyes adatok esetén a szerződés megszűnését követő 5 év (általános elévülési idő). 

Egyéb esetben a személyes adatokat a szerződés vagy a képviselői minőség megszűnését követően haladéktalanul töröljük.

Kapcsolattartó neve

E-mail címe

Telefonszáma

beosztása

Névjegykártya (ahol felmerül)



Kapcsolattartás a szerződő partnerrel

Jogos érdek a szerződéses kapcsolattartás biztosítása – GDPR 6. cikk (1) f) pont

Érintett

vagy amennyiben nem azonos a képviselővel, akkor az adatok forrása a Partner képviselője

Tárhely szolgáltató, mint adatfeldolgozó


Külsős értékesítési képviselő közreműködése esetén az adott külsős értékesítési képviselő, mint adatfeldolgozó 


E-mail levelezési szolgáltató, mint adatfeldolgozó 


Rendszerüzemeltető informatikus, mint adatfeldolgozó

A szerződés tartalmának megállapításához, illetve a teljesítés igazolásához szükséges dokumentumokon feltüntetett személyes adatok esetén a szerződés megszűnését követő 5 év (általános elévülési idő). 

Egyéb esetben a személyes adatokat a szerződés vagy a képviselői minőség megszűnését követően haladéktalanul töröljük.




Személyes adatainak kezelésével kapcsolatban Önt az alábbi jogosultságok illetik meg:

Személyes adataihoz való hozzáférés joga: Ön jogosult arra, hogy az Adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz, és a jogszabályban meghatározott információkhoz hozzáférjen. Ez alapján tehát Önnek joga van megkeresni az Adatkezelőt és tájékoztatást kérni az adatainak kezeléséről, valamint hozzáférést kérni az adataihoz. 

Adatok helyesbítéséhez való jog: Adatainak megváltozása esetén Ön – a helyes adatok közlésével – bármikor kérheti az adatai helyesbítését. 

Adattörlés iránti jog: Ön jogosult arra, hogy az Adatkezelőtől az adatainak törlését kérje, ha az adatkezelésre már nincs szükség abból a célból, amire az adatok felvételre kerültek, ha az adatkezelés jogellenes, vagy ha az adatok törlését jogszabály előírja. 

Adatok kezelésének korlátozása iránti jog: Ön kérheti az adatkezelés korlátozását, ha az adatkezelés jogellenes, ha az adatkezelőnek már nincs szükséges az adatokra az adatkezelési célhoz, de Ön szeretné azokat felhasználni egy jogi igény előterjesztéséhez. Az adatkezelés korlátozása azt jelenti, hogy az adatot csak tárolni szabad a korlátozás feloldásáig, valamint csak jogi igény előterjesztéséhez használható fel. 

Adatkezelés elleni tiltakozáshoz való jog: Ön jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak kezelése ellen. Ilyen esetben az Adatkezelő egyénileg vizsgálja meg, hogy fennáll-e olyan jogos ok, ami az adatkezelés szükségességét indokolja.

Adathordozhatósághoz való jog: Ha az adatkezelés az Ön hozzájárulásán alapul, vagy szerződés teljesítéséhez szükséges és az adatkezelés automatizált módon történik, úgy Ön jogosult arra, hogy az Adatkezelőtől megkapja az általa kezelt, Önre vonatkozó személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban, továbbá Ön jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az Adatkezelő. Az adatok hordozhatóságához való jog gyakorlása során Ön jogosult arra, hogy – ha ez technikailag megvalósítható – kérje a személyes adatok adatkezelők közötti közvetlen Felügyeleti hatósághoz történő panasz beadása iránti jog: Ön jogosult arra, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz panaszt nyújtson be. (Elérhetősége: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11., 1363 Budapest, Pf.: 9., +36-1-391-1400, [email protected]).

Bírósági igényérvényesítés: Ön jogosult arra, hogy bírósághoz forduljon, ha megítélése szerint az Adatkezelő, illetve az általa megbízott vagy rendelkezése alapján eljáró adatfeldolgozó az Ön személyes adatait a személyes adatok kezelésére vonatkozó előírások megsértésével kezeli.

Hozzájárulás visszavonásához való jog: Amennyiben az adatkezelés jogalapja az Ön hozzájárulása, úgy Ön jogosult arra, hogy a hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a megelőző adatkezelés jogszerűségét. 

Adatbiztonság

Adatkezelő gondoskodik az adatok biztonságáról. Ennek érdekében megtette azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakította azokat az eljárási szabályokat, amelyek az irányadó jogszabályok, adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek. Adatkezelő az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen. Az adatbiztonság szabályainak érvényesüléséről az Adatkezelő az Adatkezelési Szabályzattól és jelen Tájékoztatótól tartalmilag és formailag elkülönülő belső szabályzatok, utasítások, eljárási rendek útján (is) gondoskodik. Adatkezelő az adatok biztonságát szolgáló intézkedések meghatározásakor és alkalmazásakor tekintettel van a technika mindenkori fejlettségére és több lehetséges adatkezelési megoldás közül azt választja, amely a személyes adatok magasabb szintű védelmét biztosítja, kivéve, ha az aránytalan nehézséget jelentene.

A személyes adatainak kezelésével kapcsolatos bármilyen kérdés esetén írjon az [email protected] e-mail elérhetőségünkre. 








Adatfeldolgozó

Név

Székhelye

Nyilvántartási szám

Telefonszám

E-mail cím/web

Tárhely Szolgáltató

Cloudflare, Inc.

(Frankfurt tárolási hely)

101 Townsend St., San Francisco, CA 94107, USA

 

+1 (650) 319-8930

https://www.cloudflare.com/gdpr/subprocessors/ 

Cookie kezelés, elektronikus levelezés, adattárolás

Google, Inc. (Frankfurt tárolási hely)

1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA

  

www.google.com 

Könyvelési, számviteli szolgáltató

Bednárik Szabina E.V.

2360 Gyál, Váradi utca 12.

56905489-1-43

+36 30 525 9323

www.lekonyvel.hu 

Számlázási szolgáltató

KBOSS.hu Kft. 

1031 Budapest, Záhony utca 7

01-09-303201

 

www.szamlazz.hu 

Számlázási szolgáltató

Billingo Technologies Zrt. 

1133 Budapest, Árbóc utca 6. I. emelet

01-10-140802

 

[email protected] 

Feladat és hibakezelés

Trello, Inc.

 

888 Broadway, 4th Floor

New York City, NY 10003

www.trello.com  

  

www.trello.com

Online fizetési szolgáltató

OTP Mobil Kft. 

1143 Budapest, Hungária körút 17-19.

01-09-174466

+36 30 366 6611

[email protected]

eszerzodes.hu szolgáltató

Wiredsign Zrt.

2643 Diósjenő, Dózsa György út 28/b.

12-10-001683

+36 20 886 1309

[email protected]

Online foglalási rendszer szolgáltató

MediCorp Hungary Zrt.

1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 2. 7. emelet 713

01-10-141172

 

www.mymedio.hu 

Adatbázis kezelő

Kolt-Systems Kft.

4551 Nyíregyháza, Élet utca 25.

15-09-088039

+36 30 468 9255

[email protected] 

Rendszer üzemeltető informatikusok

Az Adatkezelő nagy számú rendszer üzemeltető informatikus adatfeldolgozót foglalkoztat, így az ezen szolgáltatást nyújtó adatfeldolgozók adatait az Adatkezelő – figyelemmel a NAIH/2018/4017/2/V számon közzétett tájékoztatására – nem teszi közzé, mert az olyan nagy terjedelmű információt jelentene, ami rontaná a tájékoztató átláthatóságát, közérthetőségét, világosságát. Az érintett jogosult az ezen adatfeldolgozókra vonatkozó részletes adatokat külön igényelni.